Prológus

Sziasztok!:)
Nos, mivel kedd van itt is vagyok. Egy kis bevezető féleséggel érkeztem és nagyonnagyon reménykedem benne, hogy elnyeri a tetszéseteket. Viszont kérnék egy kis szívességet. Örülnék neki ha kapnék véleményeket. Jöhet hideg és meleg is.
Hatalmas ölelést küldök mindenkinek:)


Az eső apró cseppekben hullot az aszfaltra. A hatalmas házak mögött a Nap már lemenőben járt, így az ég a narancssárga több árnyalatában pompazott. A viharfelhők elüldözték az embereket az utcákról, csak néha bukkant fel egy-egy suhanó árny. Lépteim visszhangozak a kihalt sétányon. Borzasztóan fáztam, pedig még csak a szél sem fújt. Rabnak éreztem magam a hatalmas beton épületek miatt, amik fogva tartottak és nem tágítottak. Pont mint az emlékeim. Egy padhoz siettem, majd miután kényelmesen elhelyezkedtem rajta félve körbenéztem. Egyedül voltam, de nem csak most. Az érzés nem volt új számomra. Rettentően féltem. Rettegtem. Lassan hunytam le fáradt szemeimet, ezzel próbáltam fékezni a kitörni készülő könnyeimet. Az egyik ablakból hangos gyereknevetés szűrődött ki s a szívem ismét összeszorult, ahogy az emlékeim mardosni kezdtek.

„-Na, Anyu csak meg egy mesét!-nyafogtam
 -Késő van már, Hopie! Majd holnap mesélek-emelt karjaiba, mire én jó erősen magamhoz szorítottam.
 -De én még nem vagyok fáradt!
-Én viszont igen-nevetett fel, ami viszont engem is nevetésre késztetett.
 -Szeretlek Anyu!
 -Én is, Hope!"

Halkan zokogni kezdtem. Térdeimet felhúztam a mellkasomhoz és az égre pillantottam. „Szeretlek Anyu!" De az eső apró cseppekben hullott az aszfaltra. A hatalmas házak mögött a Nap már lemenőben járt..